FonalDesign

Végre…itt vagyok!

Mikor elkezdtem ezeket a fonalékszereket készíteni, egyetlen célom volt csupán. Elnémítani a mindig feltörő gondolataimat.
Mai, rohanó világban, mikor az embereknek ezer meg ezer “gondolkodni valója” van, szükséges, hogy éjszaka kellően ki tudja pihenni magát. Én legalábbis így működöm. Ha nem tudom elalvás előtt gondolataimat elnémítani, akkor alvás közben is tovább “agyalok”. Ez pedig oda vezet, hogy napról-napra egyre fáradtabb leszek.
Ezért este, mikor már minden elcsendesedik, fiam is elalszik, akkor jön az én időm! Mindegy, mennyire vagyok álmos, amint elkezdek alkotni, elvesztem minden időérzékemet. Teljesen magával ragad… Sokszor nem tudom addig letenni, bármit is készítsek éppen, amíg kész nem lesz.

Igen ám, de mi lesz a sorsuk miután elkészülnek?
Azt nem akartam, hogy a fiók mélyén végezzék, ezért úgy döntöttem, az egyre növekvő készletem megérdemli, hogy megosszam az érdeklődőkkel.

Fogadjátok tőlem nagy szeretettel!

Örömmel fogadok minden észrevételt, javaslatot, ötletet, tapasztalatot, hisz ettől lesz minden termék egyre tökéletesebb. Ezt egyenlőre hozzászólás formájában teheted meg.
Köszönöm, ha élsz ezzel a lehetőséggel!

Kellemes időtöltést, nézelődést kívánok!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!